San Jose
Ha egy hétvégi városnézést tervez az ember, akkor értelemszerűen valami közeli célpontot választ. Nos, nálunk ez nem mindig olyan egyértelmű. Utaztunk már a világ másik felére négy nap kedvéért és most is egy normálisnál hosszabb utat vállaltam be két napért.
Az apropó párom meglátogatása volt a kaliforniai San Joséban egy hónappal a kiköltözése után, magáról a repülésről már írtam egy posztot. Mivel az én repjegyemet az övével ellentétben nem cég fizette, ezért fele olyan puccos volt. Péntek délután kettőkor indultam Londonból és tíz órával később délután négykor landoltam San Franciscoban, szóval elég hosszú nap volt. Annak ellenére, hogy az ő útja kényelmesebb volt, engem mégsem viselt meg annyira az időeltolódás, mint őt, ami szerintem összefüggésben lehet a business és a turista osztályon elfogyasztott bor mennyiségével. Ő persze ezt kategorikusan tagadja.
Eredetileg nem terveztem erről a látogatásról írni, mert úgy gondoltam San Jose nem igazán említésre méltó. Nos, valóban nem a világ közepe, de mint kiderült egy hétvégét simán el lehet tölteni. A város a San Francisco öböl déli csücskében helyezkedik el, egybeépülve a többi kisvárossal, szóval igazából San Jose, Palo Alto, Mountain View és Sunnyvale részeken jártunk.
Amikor az Egyesült Államokba utazok, akkor mindig úgy eszek, mint a rómaiak Rómában vagy hogy is van ez. Szóval átadom magam a junk-street-fast food élvezeteknek és nem fogom vissza magam. Ezért reggelire mindig valamilyen dinerbe mentünk, ahol tipikus helyi fogásokat ettünk. Nem tudom hogy csinálják, de a menün teljesen normális fogásnak tűnő ételek is végül brutális mennyiségűek lesznek, mire lerakják elénk. Ki gondolná, hogy a két tojásos sonkás rántotta az valójában egy hatalmas tányér zöldséges rántottát és egy centi, akarom mondani négy tized inch vastag füstölt sonka szeletet jelent. Több helyen is láttam az étlapon a "chicken fried steak with eggs" opciót, ami gyakorlatilag rántott csirkemell a tojás mellé.
Csakúgy, mint bármelyik déli államban, a mexikói behatás igen erőteljes, ezért ebédre és vacsorára általában burritot, tacot vagy egyéb mexikói fogást ettünk. Ezek mellett persze a hamburgerek is lehetőséghez jutottak. Sajnos idő hiányában az ikonikus Chick-fil-a láncot nem tudtam kipróbálni és az In-N-Out Burger is csak egy méltatlanul elkapkodott látogatást kapott a repülőtér felé menet. Ezek a burgerezők arról híresek, hogy a legkifinomultabb gourmet éttermekhez hasonlóan minimális menüvel rendelkeznek. Két-három fajta burgert kínálnak krumplival és üdítővel vagy turmixszal és kész. Ezzel szemben állnak azok a burgerezők, ahol a legkülönfélébb kreálmányokat találjuk meg az étlapon. A kéksajtos, avokádós, ananászos és gombás burgerek mutatják, hogy az amerikaiak mindent képesek újragondolni és nem félnek hozzátenni az ételekhez.
Ha italok, akkor természetesen csak Dr Pepper jöhet szóba, máskor (szinte) sosem iszok szénsavas cukros üdítőket, de ilyenkor úgy iszom, mintha kötelező lenne. Már a repülőgépen is ráhangolódok, sajnos csak az American Airlines fedélzetén volt, British Ariways-en nem. Most láttam a boltokban epres és creamsoda ízűt is, de nem akartam 2x12 dobozos kiszereléssel tesztelni az ízeket.
Reggeli után az egyik közeli dinerben a szállástól pár blokkra lévő Apple Park felé vettük az irányt. Magát a komplexumot nem lehet megközelíteni sem, viszont építettek egy látogatóközpontot a szomszéd telken. Ez több okból is csalódás volt: először is, sehol nem volt egy Steve Jobs szobor, melynek lábát a rajongók $99.99-ért nyalogathatták volna, másodszor semmi más nem volt igazából. Az átlátszó üvegépület egyharmadában egy csupasz terepasztal volt, ami fölé tabletet tartva jelentek meg az épületenergetikai részletek. Például az, hogyan süt a nap az épületekre és a fény hogyan megy az épület tetejéről a föld alá. Vagy valami ilyesmi, nem tudom. Az biztos, hogy a tablet szerint nagy zseni volt a Steve mert pont oda rakta az épületeket, ahová süt a nap. Az épület közepe egy Apple bolt - ha valakire itt jönne rá a vásárolhatnék - az utolsó harmada pedig kávézó. Az épület teteje egy terasz, ahonnan lehet bámulni a fákat, amik mögött csak sejteni lehet a fánk alakú épületet. Nem mondom, hogy egy ilyen hely legyen tele poros vitrinekkel amikben bemutatják a cég teljes történelmét, de azért egy minimális valamit elvártam volna. Külön felhívják a figyelmet, hogy a látogatóközpont melletti kertben álló üvegoszlopokhoz a homokot a világ 70 különböző sivatagjából hordták össze. Hát szuper, de azért én legyek szíves aggódni az ökológiai lábnyomom miatt.
A gyors vizit után meglátogattuk a Municipal Rose Gardent, melyet egyszerűen csak "Amerika legjobb rózsakertje"-nek titulálnak. A tipikus amerikai elővárosi környéken álló park egyik felében több ezer rózsabokor és több száz változat található is, melyek az egész levegőt megtöltik virágillattal, nagyon közel sem kell menni a bokrokhoz. A kert közepén egy szökőkút áll, a park másik fele pedig hatalmas zöld gyep. A parknál talán jobban élveztem az oda vezető utat, mert az út mentén egymást követik a tipikusabbnál tipikusabb, filmekből már ismert amerikai kertes házak.
San Jose talán egyetlen igaz iturisztikai látványossága a Winchester ház, ahol egykoron William Wirt Winchester (igen, a híres fegyverkovács) özvegye élt, már jóval a férje halála után. A helyről azt terjesztik, hogy a világ leginkább szellemjárta háza, mert itt kísért az összes, Winchester fegyverrel megölt ember. Minden valószínűség szerint ezt csak kitalálták, mert még egy valamire való szellemészlelést sem jegyeztek fel. Jelentem a kertben délelőtt tízkor mi sem láttunk szellemet.
A park és a ház után San Jose belvárosában néztünk körül, melynek legmodernebb látványossága az új városháza. Az épület előtti tér közepén egy üvegkupola áll, előtte egy mesterséges vízlépcső, a tér szélén pedig egy sor fémgyűrű sorakozik, melyek esténkét fényjátékot adnak. A régi városháza a közelben lévő egyetemi kampusz területén áll és szerintem sokkal jobban néz ki. Itt a belvárosban van a felettébb rondácska villamos végállomása is, ami több amerikai városhoz hasonlóan - de Chicagoval ellentétben - a közel haszontalan tömegközlekedés része. Három vonal van, ami még nem is lenne kevés az 1 milliós San Joseban, de amikor a megállóban 40 percet mutatott a kijelző a következő villamoshoz, megértettem miért nem használják tömegek.
Ezután a várost magunk mögött hagyva párom kocsijával elugrottunk a közel negyven percre lévő Capitola Bay strandra. A parttól kicsit messzebb lévő parkolóban álltunk meg, mert esély sem lett volna közelebb helyet találni, na meg 50m gyaloglás simán megér 9 dollár különbséget. Hiába volt napsütéses idő, azért a parton a hőmérséklet alacsonyabb volt, mint a városban és a szél is fújt, úgyhogy a fürdőzés szóba sem jöhetett. Mások szintén a homokban heverésztek vagy termo ruhában szörföztek. Pár srác gödröt ásott a homokban, de nem ám homokozó lapáttal, hanem rendes ásóval. Már legalább egy méter mélyen járhattak a 2x2 méters gödörrel, gondoltam is megkérdezem tőlük hány hullát akarnak elrejteni. Párom meg akarta nézni a közeli Santa Cruz partszakaszt is, ezért arra is elkocsikáztunk, de olyan irgalmatlan tömeg volt, hogy fordultunk is vissza. Javasoltam neki, hogy legközelebb kedd reggel próbálkozzon, ne szombat délután.
Még a part felé menet, az autópályán lévő dugónak és egy kerülőútnak köszönhetően fedeztük fel a Los Gatos városrész főutcáját ami végig éttermekkel, kávézókkal és kis boltokkal van tele. Ezt meg is jegyeztük és hazafelé itt álltunk meg vacsorázni az egyik mexikói étteremben. Párom burritoja elég érdekesen nézett ki, mert a fekete babbal leöntve úgy nézett ki, mint egy jól megtermett csokis palacsinta.
Vasárnap reggel piacozással kezdtük a napot. Először okosan bevásároltunk zöldségből, gyümölcsből az egyik parkolóban hétvégére felállított hagyományos piacon normális áron. Miután a mexikói árusoktól beszereztünk mindent, áthajtottunk a campbelli Farmer's Market-re, ahol a lezárt utcán állítják fel a sátraikat az árusok. Itt a zöldség-gyümölcs mellett házi készítésű tészták, kolbászok, sajtok, de még szappan és egyéb kozmetikai termékek is találhatóak.
Délután Palo Alto és Mountain View főutcáit jártuk be. Ezek egy kicsit elegánsabb utcák menő márkák boltjaival, sok étteremmel, kávézóval és bárral. Kicsit olyan volt, mint a los angelesi Rodeo Drive vidéki változata, tizedannyira elegáns üzletekkel. A kávézókban rengeteg ember a laptopja mellett ült és valószínűleg a saját kis projektjén vagy vállalkozásán dolgozott. Irigykedve néztem őket, hogy kávézókban ülve is tudnak dolgozni, amíg le nem esett, hogy vasárnap van, szóval ezt a szabadidejük terhére teszik.
Mint mondtam, San Jose nem a világ közepe turisztikai szempontból, így késő délután a városnézés befejezése után még arra is volt egy kis időnk, hogy a párom apartman blokkjához tartozó medencénél pihenjünk kicsit. Hétfő reggel még közösen reggeliztünk egyet, a repülőtér felé beugrottunk még az In-N-Out Burgerbe egy korai ebédre, majd párom kivitt a repülőtérre.
< Előző bejegyzés Következő bejegyzés >
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.
